2010. augusztus 31., kedd

augusztus 31.-ike van!!! :( suli, :)szabi

Elment a nyár!!! Őssz van! Teljesen!!

Reggel végre egy kicsit tudtam aludni.Fél 9 ig
Utána reggeliztünk, majd elkezdtem főzni az ebédet ami z.borsó leves és palacsinta (kakaós, lekváros, nutellás)
Majd elszaladtam -tunk a Retz butorboltba a reklámozott iróasztalért ami 2990 ft.
Gondoltam a régi számitógép asztal helyett lenne és legalább a kis butoról lepakoltam Domi kedvéért amin neki van a monitorja.
Legalább lenne helye a fontos iratoknak rajta.
Hát sajna már nincs de 30x hivtam hogy ne keljen elmennem feleslegesen nem vették föl egyik üzletükben sem a közelben.Na erről ennyit, de előjegyzésbe felirtak hátha majd csörögnek hogy mehetek érte.
De a csepeli üzletükbe 5 db van még.
Na oda nem megyek ki!!! Amikor este melo van.
Igy délben  majdnem ebédeltünk.

Lilivel jól haladok a "tanulásban"
Majd igen betanitom sok mindenre.
Most hogy kizártam a nappaliból már a pelusra pisil és nem volt este sem kaparás hogy beakar jönni ide, de nappal sem kaparja az elválasztót. Ügyes!!!:)
Imádja az alutasakos kis kajákat amik neki készültek junior méretben. A pulykás és a csirkés jöhet.Ugy esik neki hogy utána kifekszik, jo nem eszi meg még a felét sem, csak a felét rakom ki egy nap neki és abból is hagy vagy 8 kis db ot. Cuki :)

R: 4 db jo reggelt keksz, édes fehér activiával

T:-

E: z.borsó leves és 3 pala

U:sajtos pogi, oriás rudi

V:hagymás stangli

2010. augusztus 30., hétfő

aug 30.-a van!!

Elment a nyár!!
Ma reggel korán keltem, mert általában Lili ilyenkor kel gondoltam leviszem mert ilyenkor szokta elintézni a dolgát és akkor mindenhol és mindehová.
De odalent nem intézett semmi!!
Na akkor elkezdtem barikádat* csinálni hogy a nappaliba nem jöhet be amíg szoba tiszta nem lesz!! Elég sokszor a szobába intézte a dolgait, de nem a szönyegen még hála érte.
Igy is neki esek a szabi idő alatt nagy szétrámolásnak és szanálásnak és nagy takinak a nappaliba.
Ma elszaladok a Domi táskájáért utána valamit összedobok enni és este melodia van.
Ja nem tudom mi van velem valamit összeszedtem mert megy a hasam és fortyog állandóan igy valami könnyüket eszem ma. Legalább is délelött. Csak este kell kibirnom akkor, hogy összene  esek.
hajlamos vagyok rá!!
Na mentem, nem is tudom hova hiszen a budmill nem nyit még!!Majd bizti 10kor, valamit összekéne dobni addig is ebédre, csak  a csajok sem tudják mit ennének hát akkor én hogy tudjam.


*barikád =(nem az amire gondoltok nem egy barinak csináltam kádat)
Elbarikádoztam a nappalit!! :)

R: hát igen nem diétás de ez volt itthon a lányok bundi kenyeret kértek és teát.

T:

E:zöld borsó főzelék és mélyhütött fasirt  bolti(műhusi) én igy hivom a hütős husikat

U:2 óriás turó rudi

V: Norbi puding

17.-étől 29.-éig

Sziasztok!!



Hát sok minden történt azóta amiota utolsó bejegyzésemet irtam.
Lett egy kiskutyánk Lili,aug 20.-án hoztuk el.
Apa szabin volt és festettünk konyhát, fürdőt, wc-t. Utána jött a buli meg a nagy takaritás!!
Na buli nem volt!!! :(
Közben megvan a szóbelim és az irásbelim pedi, mani.műkörömből. már csak a gyakszi van hátra.
az meg szombaton lesz.
Rend csinálások, szanálások vannak, pihik stb...
Közben volt ELSŐ EMELET  koncert itt felénk.
Jó volt és buliztunk nagyon.Hát igen még 85-ben rajongtunk érte a mi időnkben.
Tegnap (vasárnap)a nagy lányomnak volt egy talija a szigeten ahol megismertük a felsős osztályfőnökét, aranyos.
Könyveket és füzeteket szereztem be a héten a mult héten, azokat bekötöttem és előkészitettem, hiszen szerdán már suli.
NEKEM MÁR NEM!!!!!!
Végeztem minden sulival!!!Annyira jó már igy szabadon.

Az amiért ez a blog létre jött az sincs feledésbe merülve.
A sulyom nem változik épppen 79,7 kg.
Torna nem volt a héten vagyis az utcso irásom ota. nem értem rá.
Ugy ahogy az irásra sem.
sajna az én gépem még mindig nem jó!!!:(
De rajta vagyok a témán.
Igy elég sokszor nem tudok gép közelbe se jutni, a párom mindig játszik rajta.
Ha ideülök akkor mindig az van KÉSZ VAGY!!!
Na már neki melo van ezért ülök itt!!!
Ma kezdett!!
Elment a nyár!! Egyre rosszabb idők vannak.
Hidegek!!
Na mentem folytatni a bejegyzések irását ha eszembe jut még valami visszatérek!!

2010. augusztus 16., hétfő

Hétfő

Ma is meloztam.
Utána bekajáltam.
Ma sem volt torna.
Fáradt vagyok és rohadtul izgulok a vizsgák miatt. Jobban mint az érettségin.

R: hagymás stangli házi készitésű krémturóval. Isteni finom. Még a Péterfi korházban tanultam anno.

T:-

E: saláta vmilyen öntettel a meloba és grill husi. de valami nem volt jo mert anyira fáj a gyomrom és hányingerem van tőle.

U: gyökérkenyér 2 kis szelet, picike bacon szalcsi, savanyu ubi egy kisebb darab.

V: szerintem főtt kukorica amit most főzök éppen a csajoknak holnapra.Holnap hozzom haza őket véglegesen.

Holnap lesz a modulzárom anyagism, ortopédia, válalkozoi ism.
Nem tudok semmit.
Jövöhéten már élesbe megy a dolog.a gyakorlati vizsgátol nem félek szept 4 től . az megy mint a karika csapás.

Péntek szombat, vasárnap

Nagyon szét szórt vagyok!!!
Alig várom már hogy levizsgázzam müköröm, pedi maniból.
Jövöhéten szóbeli , irásbeli élesben.Szept 4.én gyakszi vizsga. Utána SZABADSÁG MINDEN TÉREN!!
Nem voltam lusti.
Tornáztam, pénteken is RR KISMAMA.
Szombaton 6- 11 ig meloztam.
Vasárnap 7- 11,30 utána palát kellett sütnöm a Pityukának. Szombaton c uppanásokra nyitottam az ajtot itthon meglepődtem kiaz!!
Hát a Mimiék voltak nálunk és éppen bucsuzkodtak el Pityukátol.
Utána az auchanban voltunk gépet nézni a Krisztáéknak.
Sajna a hitelbirálat csak vasi jött meg.
Vasi meg elutaztak volna igy gyorsan gépet telepitettem nekik és vittem őket a keloba.
Utána kutyus nézőbe voltam.
Olyan arik.
Hát nem tudom lesz e kis kutyink!! ??Majd kiderül.
Hát ezek voltak velünk megint velünk a hétvégén, amik minig lefársztanak és nincs kedvem bejönni irni.

2010. augusztus 12., csütörtök

Szadnap

Jaj de jó. Szabadnap.
Ma lehet körmözök egyet, annak a csajszinak aki a 6 honap alatt kitartoan jött és szerezte nekem a modelleket a suliba. Köszike.
Ma sem tudtam tovább aludni.
Ma összerakom a csajok cuccait a suliba, tegnap is hoztam egy adagot és kiderül mit kell még venni. Utána elszaladok zseléért.

Tegnap vettem habszivacsot a tornához!!!Hujjé
Már régota vágytam rá!!(Kemping matrac.)
Olyan szőnyegünk van amiben domború virágok vannak benne és a fenék gyakinál ha térdelek a térdem szét szedi. Ezért szerettem volna egyet.

Ma nem tudom mit tornázok, lehet RR kismama
De kéne hasizmot is, de ahogy láttam az olyan kemény hogy 2 percet nem birok belőle.Majd kigondolom még csak leüllepszik a reggeli és megyek.

R: 2 db kifli, paprikás szalámi és camember sajt

T:óriás turó rudi

E:kinai leves Mr Park. és jégkrém 100g = 130 kcal az ebéd kb 220 kcal volt

U:

V:


TORNA:RR add önmagad 1 es.

Hu mit mondhatok el róla: kemény volt az első 10 percet aktivan kibirtam utána állandoan begörcsölt a combom.Igy az a tanulság hozzá kell szokni a tornához!!!!
Azt hiszem a kismama első trimeszterét csinálom az még nekem talán megy aztán majd váltok mindig egyet feljebb.

Összeszedtem a csajok cuccait a suliba.
Hát kell még egy két darab. Főleg asztali hegyező. Mert Szeli soha nem hegyezi a ceruzáit, hátha ösztönzöm vele kicsit.
Van olyan a Dominál szerkesztő eszközök ez mit jelent náluk amikor  körző és a vonalzo külön van irva. Ezt csak év elején tudjuk meg csak már.

Ha Csilla olvasol akkor segitenél ebben!!!!!???? Mi ez?

Köszike

Szép napot mindenkinek még

2010. augusztus 11., szerda

Végre nyugis napok jönnek!

Remélem.Csak nehogy elkibáljam. :)
A mai napom reggel gondoltam későn kellek de nem jött össze már 8 kor nem voltam állmos.
igy reggeli, tettem be mosást, már a második mosott ki. Aztán este megint melo.

R: 1 db Norbikenyér tejfölösen, meg egy falusi cipo eg ykis szelette tejfölösen mert nem volt itthon több Norbi kenyér.

T:

E: kinai leves, fagyi

U:2 turos pogácsa, óriás rudi

V:Norbi puding, cerbona szelet cukor nélkül

TORNA: megvolt!! RR kismama.

Na nem vagyok kismama. Csak a többi nagyon kemény nekem még és még tiszta izom lázam van a comb rész után is (pedig az szombaton volt), alig birok menni és leülni tŐle!! gondoltam a kismama rész nem anyira kemény A francokat nem!!! Ez is huzos annak aki nem tornázott az ő tornáira még.
Gondoltam megszokom ezt aztán könnyeben megy a többi.
De már az is jó hogy kezdem élvezni a tornát hogy változatosak  és tudok válogatni.
Köszike.

Kedd 9.e

Reggel nehezen keltem nem tudtam kikelni az ágyból.De mennem kellett a suliba mert modul záro vizsgám volt gyakorlatból.
nagyon elfáradtam és ráadásul olyan vizsga drukkom volt hogy belesültem a diagnosztizálásba.
16,15re értem haza, a párom már itthon volt.Azt hidte már melobe vagyok.
De nem  este 17,30 ra mentem igy csak ebédeltem az uzsikor és mentem meloba.
Zárásig.
Szuper volt ,nagyon fáradt voltam.

R: 3 db norbi tejfölös kenyér.
T:-
E:-
U: Kinai zacsis leves, óriás turó rudi
V: fél zsömit kaptam este már kilyukadt a gyomrom. Norbi puding.

na ma nem ettem sokat, behoztam magam a sok evészet után  amit az elmult napokban véghez vittem.

Hétfő 9.-e

Reggel melo volt, már korán.
A csajok itthon voltak még.
Este vittük le őket keresztanyámhoz.
Mozgalmas nyaruk van, én alig birom követni.
Most majd üzzenek mikor menjünk értük.
Itt is buli volt!!!!!
Kiriszt párjának az 50 .-ik szülinapja.
itt is torta, mi is vittünk!!
Dobos torta 2 falatott ettem belöle.
Szotyiztam, meg egy barackot ettem.
ja igen még a Budaörsi kikánál van egy mini fánkos ott vettünk kürtös kalácsot és az utolsó mini fánkot.12 db os és egy gép csinálja szakaszonként. de furi és finom.
Soha nem ettem ilyet és egész pest területén nem lehet ilyet kapni. de milyen isteni.
Mi csoki öntettel kértük. huhhaaa nyamika

Na ilyen mozgalmas és sütis napjaim voltak.
50 dkg plusz jött fel.még van 20 dkg rajtam a sok zabálásból.
De tornázok hála G.anyunak!!!

aug 5-6-7-8.-a

Húúú sok mindent kihagytam mostanában.
Annyira elfoglalt vagyok.És még mindig nem estem neki a lakásnak, hóhó ez igy nem igaz.

5.-én
Dolgoztam reggel.

6.-án
Hajnalba kezdtem meloba.
Utána neki estem a konyhának takaritani.
Már csak ki kell pakolni a szekrényekből és letörölgetni mindent és szanálni.
Délután vagyis este Taliztam egy anyukávál aki másolt nekem dvd eket amire tornázhatok.
Rubint Réka, Norbi, Tatarek, Béress A. stb...
Nagyon örülök nekik. És köszike G. anyu!!! Tudom már ezerszer.
Utána nem volt semmi a tvben este.
Gondoltam átnézem a lemezeket melyiken mi van.
Igy is lett és annyira megkivántam a tornát, hogy este fél 10 kor lenyomtam RR ből a csipő és fenék részt. jó volt és nem izzadtam le.
De megtudtam melyik dvd -n mi van igy már csak berakom a megkivánt  részt és kész.
Majd lefeküdtem aludni.

Elmaradt a csaj buli. Későn gondoltam ki a dolgot és a szervezés már késő volt.


7.-e SZOMORU NAP!!!
Hát igen szomoru, nagyon!!
Reggel felkeltem és eszembe jutott a kokuszgolyihoz nem hoztam kakaot, igy spuri le a boltba.
Majd neki estem a keresztelőre a gyümi tortának a piskotájához.
Majd a Provanszi csoki tortának ami a Domi és Ibolya névanpra készült.
Majd üzentem egy nagyon kedves és örök barátnak a szülinapjára.
Neki szülinapja van, nekem meg a névnapom.
Mindig köszöntöttük egymást amiota ismerem.
Majd csörgött a párom is és közben volt egy hivásom, látom keresett a Laci.
Na mondom üzenek neki hogy telefonba voltam.
Erre csörög a telefon és nem szolt bele senki
halozok ezerrel ( gondoltam éppen más felé is beszél) Erre beleszól egy női hang.
Hogy Én vagyok a Lacus anyukája és sajnos Ő már NEMÉL. Ledöbbnetem és megállt az ütő ereimben.
Nem tudtam se köpni se nyelni.
Mondtam neki ezt nem értem, nem hiszem el.
Azt mondta juli 24.-én meghalt.
Megcsipte egy kullancs és agyhártyagyulladást kapott és az orvosok nem ebben a körben kutattak milehet a baja.
csak az járt a fejemben hogy milyen lehet most neki hogy a fiát köszöntöm a szülinapján.
Szomorú és ledöbbentő!!
Inenn a napom nem ugy zajlott ahogy kellett volna.
Szomoru voltam és csak arra gondoltam, ez nem igaz Ő él!! Milyen voltak a napjaink a Parlament szálloban, a beszélgetéseink, a hülyülések, a minden, Mikor közelte hazament és otthon lábadozik egy egyéve.
Ma lett volna 38 éves.
És a lényeg az hogy, hogy vele mintha megállt volna az élet. Az iwiwjén nem akar átváltani az éve, mintha tudná hogy megált az élet 37 évesen.
Hihetetlen.
Nyugodj Békében, Lacika és soha nem feledünk!!

Ez egy szomi nap volt. Nagyon szomi nap!!

Délután jöttek haza a csajok Szabolcsból.
Igy mentem a nyugatiba elébük. Késett a vonat 15 percet, hosszu oráknak tüntek.
Volt mesélés, mi volt velük a héten, és milyen jó volt nekik.Este még feldiszitettem a tortát. És buli volt a névnapi meglepi.

Ma is tornáztam a RR comb részt. Hu ez kemény volt.





8.-a
Ma reggel korán keltünk hiszen keresztelőre voltunk hivatalosak.
Nagyon jó volt és kertiparti.
Szuperul éreztük magunkat. csak az idő a beigért 29 fok maradt el.
Volt hidegtál sok süti, torta, pezsgő.
Minden keresztelős volt, a szalvéta a diszek az asztalon, tapancsok voltak a diszek amivel az asztal televolt szorva. a lufik is keresztelősek voltak.
Isteni volt.

De a hazafelé ut az már nem annyira.
Domi lányom bezabált és egy sarokra voltunk a lakástol és tele hányta a kocsit.
Az ünneplő ruhája tocsogott még a bugyija is.
a kocsi ülése, az övek.huuhhuu
Ugyhogy este még kocsi takaritás is volt.
Ezért nem mentek le este Kirisztékhez, mert igy volt megbeszélve. Kemény volt.

Sokat ettem, de figyeltem magamra. megkostoltam a sütiket de csak egyet, és a hidegtálbol ettem. Nem vittem tulzásba a dolgot.
Szuper nap volt.

Ennyi lett volna a pár napom amit kihagytam

Igen még volt valami ma.
A Szeli lányom éjjel bejött hogy nem tud aludni, erre mondta apja na gyere ide közénk.
De ez a csaj mit művelt, igy se aludtam 3 napja.
Kinyujtozott akkor turta a fejem alatt a párnát.De mindig akkor mikor elakartam aludni végre. Utána megfordult és a térdével belerugott a gerincembe a derekamba.
na egész este nem aludtam és reggel 6 ra mentem meloba. Este na gondoltam lefeküdtem 10 kor reggel 5 ig még alszom 7 orát.
a nagy francokat!!! Betett nekem ez a kiscsaj.

2010. augusztus 4., szerda

Szerda

Meloztam, ma elég sokan voltak.
Annyi kajajegyet kaptam hogy nem fért bele a boritékomba.Elégé elfáradtam.

R: dinnye

T:

E: tojásos lecsó. isteni lett. nagyon finom.

U:

V: dinnye, édes fehér joghurt a vele adott fit buza keloghssal, norbi puding

2010. augusztus 3., kedd

Melo

Ma megint melo.
De már megjártam a várost.
Voltam befizetni a vizsgadijamat a suliba.
Majd a meloba siettem a sulis csekekkért.
Sajna el is ment mind amit kaptam.
domiéknak megvettem a füzeteket a suliba.
ma azokat rakom össze kinek mi kell még.

Ja igen a fejembe megfordult egy péntek esti buli csak csajok!!! De jó lenne!! csak még összekéne hozni. Még ülök rajta egy kicsit.

R: hagymás sangli 4 sz vékony sonkával.

T:

E: egy egész csirkecomb (grill) és káposztával töltött ubi savanyuval, dinnye

U:oriás rudi

V:Norbi puding

Hétfő Nyugati

Igen reggel már a sütéssel kezdtem.
A csajoknak az utra csináltam rántott husikát zsömivel az utra.
A nyugatiban bucsu volt.
Velük voltam a vonaton az indulásig.
Fájó szivvel engedtem el őket, hiszen mentem volna én is szivesen, de sajna rám a munka vár.Nincs több szabim.

R: sajtok, zsömle , sonkával

T:

E: 2 db zsömi rántott csirkemellel.

U:

V: norbi puding

Vasárnap Bucsú

Sajna igen bucsú Ványátol!!!
Reggel ébredés után indultunk pakolás volt és indultunk haza. A csajokra még több izgalmas nap vár a nyár végéig.
2 körül itthon voltunk.A csajok örültek, de nem sokáig voltak itthon.
Mostunk és készülödtünk a következő nyaralásra. Indulás Szabolcs Pisti nővéréhez.
Jó lesz nekik irigykedek is rájuk.
igy telt el a vasi.

Ja igen a lényeg annyak elenére hogy megkostoltam a két finom kis sütikét Kondoroson nem hiztam semmit 79,7 kg vagyok.

Szuper!!!!

Szombat - Kondoros


Nagyon levagyok maradva az irással!!!
potolom.
Ma reggel felkeltünk reggeli.
Anya pörköltet csinált.Azt amit ő csinál azt szeretem olyan finom. Nem olyan mint az enyém.
Délután hawai.
igen apa megismert a barikörön egy ary nénit.
Aki mikor megmondtuk hova magyünk haza, akkor mondta hogy hozzá is elkell mennünk.
Hát igy tettünk. Isteni nap volt.
Két nagy tálca sütivel várt.
Volt dinnye, sütike, kv, pletyi stb....
Jó volt náluk lenni, sok kedvességet kaptunk és jól eset hogy egy "ismeretlen" első talira ennyire kedvesen fogad.
Köszönöm neked ICUKA.
Szóval, jó volt és kedves volt mindenki.
Bizti ellátogatunk még arra!!
És amit kaptam 3 féle sajt, nem tudok neki ellenálni.Isteniek!!!! Este 8 körül értünk haza Ványára.
Szuper nap volt!!